Angol Cégalapítás

Angol Cégalapítás

[ Tedd a Kosárba ]

Angol cégalapítás már £120! Rejtett költségek nélkül!

 

 

Cégalapítás Angliában

Miért érdemes Angliában céget alapítani?

Az angol cégalapítás legnagyobb előnye a magyarországival szemben a bizalom. Angliában az üzleti tevékenységet ösztönzik, ezáltal minimalizálják az induló vállalkozások adóterheit, tevékenységüket végezhetik szabadon, előre bejelentett tevékenységi körök nélkül, nem határoznak minimális induló tőkét egyes cégformáknál, a bankok üzleti bankszámlákhoz kezdeti hitelkeretet biztosítanak az induláshoz. Az éves beszámoló (Annual return) során kell csak beszámolni a végzett tevékenységekről, és csak abban az esetben szükséges Áfát fizetni, ha bevétele meghaladja a jelenleg hatályos limitet, ami £85.000. Egyszerűen hagyják fejlődni a céget, bürokrata rendszerektől mentesen, hiszen az ő érdekük is, hogy a cégek nyereségessé váljanak. Az angliai ügyintézés, jogszabályok, ügymenetek ismerete elsőre bonyolultnak tűnhet, de nem az. Számunkra is nehézkes volt idegenként az ismeretlenben első cégünk alapítása, ezért is segítünk minden magyar honfitársunknak a kezdeti lépésekben. A bizalom nagyon fontos számunkra, ismerjen meg minket közelebbről.

Cégalapítás menete, lépések

Angliai székhely

A cégbejegyzés Angliában nagyon egyszerű, néhány órát vesz igénybe. Azonban a cég bejegyzéséhez nélkülözhetetlen, hogy legyen a cégnek székhelye. Székhelyszolgáltatásunkkal tudjuk biztosítani az Ön számára a cég székhelyét igény szerint Londonban vagy East Grinsteadben lévő irodaházban. Székhelyszolgáltatást nyújtunk azok számára is, akiknek cégalapítást nem végzünk.

Angol cég bejegyzése

A cég bejegyzése a cégbíróságon, azaz a Companies House-ban történik. . A cégalapítás során vállaljuk annak ellenőrzését, hogy szabad-e még a cégnév, valamint a szükséges adminisztrációt. A cégbejegyzés 3 órán belül megtörténik. A cég bejegyzéséhez szükséges kiválasztani a megfelelő cégformát. Javasoljuk induló vállalkozásoknak az Ltd.-t. A magyarországi korlátolt felelősségű társaságnak Angliában a Limited Company felel meg, amelynek további típusai is vannak. Mind a két esetben a kötelezettségvállalás a cégre, az abba befektetett részvényekre vagy garanciára korlátozódik. 

Angol cégformák

Az Ltd., azaz a Private Limited Company zártkörűen működő részvénytársaság, amelynek nincs minimális tőkekövetelménye. Két lehetőség adott, az egyik esetben a részvényesek garanciát vállalnak, hogy amennyiben a cég felszámolásra kerül, úgy kifizetnek egy fix összeget. A másik esetben egy alaptőkével kerül bejegyzésre a cég, amely alaptőke értékéig felelnek a részvényesek a cégért. Az Ltd. alapítása során nulla angol fonttal lehet így céget alapítani, azonban javasoljuk alaptőkének a £100 összeg megadását a bejegyzés során. Ltd. esetében a részvényekkel nem lehet kereskedni a tőzsdén. A Plc., azaz a Public Limited Company nyilvánosan működő részvénytársaság. Kereskedhetnek részvényeikkel a tőzsdén. A harmadik típus az Unlimited Company, vagy Private Unlimited Company korlátlan felelősségű társaság, hasonlít az előbbi kettőre, de lényege,hogy felszámolási eljárás esetén korlátlan felelősséget vállalnak a részvényesek a cégért. Az Llp., a Limited Liability Partnership: ebben a formában kettő vagy több már meglévő cég – vállakozás hoz létre közös céget.

Szükséges dokumentumok, igazgatói poszt

Az angol cégbejegyzéshez szükséges a dokumentumokhoz mellékelni a részvényesek személyi igazolványát vagy útlevelét, valamint lakcím kártyáját is. A tulajdonosoknak nem szükséges angliai lakcímmel rendelkezniük. Egyúttal meg kell nevezni az igazgató személyét is. Az igazgató lehet bejelentett munkavállaló, de lehet maga a tulajdonos is, aki az év végi osztalékáért látja el az igazgatói posztot. Fontos, hogy ki az igazgató, mivel a későbbiekben a bankszámlanyitás és egyéb ügyintézés során ő fog aláírási jogosultsággal rendelkezni. Azonban több személy is lehet igazgató egy cégnél.

Company registration number

A company number, vagy company registration number, nem más, mint a cég bejegyzési száma. A bejegyzést követően (általában 1 nap alatt megérkeznek a dokumentumok), azonnal rendelkezünk company number-rel. Angliában ez a szám szolgál a cég azonosítására, mint publikus információ, így ezt szükséges feltüntetni a kiállított számlákon, szerződéseken. Hasonló a magyarországi adószámhoz, amellyel Magyarországon a cégeket azonosítják a cégjegyzékszám mellett, de adózni ezzel az azonosítóval nem lehet.

Elkészült a cégünk, elkezdhetjük gazdasági tevékenységünket.

Tevékenység megkezdése; Angol Adóhivatal - HM Revenue & Customs regisztráció, Könyvelés, Adatvédelmi regisztráció

A cég alapítását követően bátran végezhetjük gazdasági tevékenységünket. Azonban ne felejtsük el, hogy az Angol Adóhivatalhoz, a HM Revenue & Customs-hoz is be kell jelenteni a céget. Ebben az angol cégünk könyvelője tud segíteni. Segítünk megfelelő könyvelőt találni, több magyar, de évek óta Angliában élő könyvelőt tudunk javasolni, akik több tucat cég könyvelését végzik. Sokan nem tudják, hogy tevékenységüktől függően a kötelező Adatvédelmi regisztráció alá eshetnek, és emiatt akár több ezer font büntetést is kaphatnak. Az adatvédelmi regisztrációról bővebben.

Bankszámlanyitás Angliában

Előbb-utóbb szüksége lesz bankszámlára. Az éves Annual return során, amennyiben adót járulékot kell fizetnie, vagy Ön/cége kapna juttatást, úgy ahhoz nélkülözhetetlen a bankszámla. Valamint ügyfelei részére is előnyös, ha tudnak utalni az Ön számára. Érdemes egyúttal rögtön egy privát bankszámlát is nyitni a business bank account mellé. Az Angol bankszámlanyitáshoz ki kell utazni Angliába, csak személyesen lehet bankszámlát nyitni. A bankok előzetes időpont egyeztetéssel fogadják a vállalkozókat bankszámlanyitáshoz, egyúttal kirendelnek egy személyes business menedzsert, aki a későbbiekben a cég banki ügyeit intézi, és folyamatosan az Ön segítségére lesz. A bankszámlanyitáshoz szükséges lehet az angliai lakcím, amelyet angol okirattal kell igazolni, ez általában az angol jogosítvány, amely ideiglenes tartózkodási engedélyként is funkcionál.Van lehetőség magyar lakcímmel is számlát nyitni. Részletes információkat nyújtunk az angol bankszámlanyitásról ezen a linken.

Adószám, Áfa kötelezettség, angol adózás - Tax number és Vat number

Az adóhivatali regisztrációt követően megküldik a cég adószámát, a Tax number-t amely, egy 10 jegyű azonosító (további 3 számjegy a területi azonosításra szolgál). Ez a szám az adóhivatallal való kommunikációra, ügyintézésre szolgál,  nem publikus, mint Magyarországon, nem szokás feltüntetni a kiállított számlákon sem. A VAT number, 9 jegyű azonosító, azaz a közösségi adószám vagy EU-s adószám igényelhető, azonban addig automatikusan nem adják meg amíg az utolsó 12 hónap árbevétele el nem éri a £82.500 összeget. VAT (ÁFA) regisztráció igényelhető, amennyiben cége az Európai Közösség területén végez szolgáltatást, vagy nemzetközi kereskedelemmel foglalkozik, azonban Magyarországon is el kell hogy fogadják az angol cég által kiállított számlát VAT number regisztráció nélkül is. 

Társasági adót a cég éves profitja után fizet, amely a nyereség után évi £300.000-ig (kb 90.000.000 Ft) 20%. £300.001-tól 21%.

Az angol adózásról bővebben itt olvashat.

Munkavállaló, alkalmazott bejelentése, járulékok

Munkavállaló bejelentéséhez részletes információkat az alábbi linken olvashat. A hatályos járulék fizetési kötelezettségnek megfelelően a munkavállalók után havonta kell a járulékokat - adóelőleget, és NI No-t [TB] megfizetni minden hó 19-ig. Jelenleg 12.500 Gbp ig adómentes a fizetés!!  Összege: jövedelemadó 0 - 20% évi £35.000 jövedelemig; társadalom biztosítás (NI No): 0 -12%. Önnek, azaz cégének további 0 -13,8% munkáltatói társadalom biztosítást kell fizetnie. Adók kalkulását, várható profit becslését itt tudja elvégezni.

Cégalapítás szolgáltatásaink, melyek versenyképesek a piacon.

Könyvelési szolgáltatásunk keretén belül lehetőség van az alábbiakra: adóhivatal (HMRC) regisztráció a társasági adóra, EU-s adószám igénylésre, valamint szükség esetén munkaadói regisztrációra alkalmazottakhoz (HMRC PAYE). Könyvelési szolgáltatásainkról érdeklődjön elérhetőségeink valamelyikén.

Egyedi igények

Bármilyen más cégforma, kiegészítő szolgáltatás érdekli, keressen minket bátran, minden egyedi igényre megtaláljuk a legjobb megoldást! Amennyiben további kérdése van, a választ megtalálhatja a Gyakran Ismételt Kérdések-re adott válaszainkban is.

Miért bízza ránk angliai cégalapítását, ügyeinek intézését?

"2006 Februárjában érkeztem Angliába, és szembesültem az ismeretlen szabályok, ügymenet nehézségeivel. Azóta célom segíteni a kiutazó munkát vállaló, céget alapító honfitársaimnak. Az elmúlt évek tapasztalatai biztosítják a szakszerű, naprakész tanácsadást az Ön számára!"

Tisztelettel: Laczkó Gyula,
Kapcsolattartó

 

Ismerje meg cégünket és tevékenységünket

Legrissebb híreink

Rólunk mondták

“Amikor elhatároztam hogy angliai céget alapítok először saját szervezésben próbálkoztam. De olyan akadályok merültek fel amelyeket egyedül nem tudtam megoldani. Ekkor találtam rá a Laczkó úrra az interneten. Nem csak ígéreteket hanem azonnali tetteket is kaptam. A napi posta továbbítása és az általam kért további információk, soha nem késtek, és mindig szolgálatkészen állt rendelkezésemre. Az ismerőseimnek is őt ajánlom, mert tudom érte vállalni a felelősséget.”


Mata Miklós - INPHTECH LIMITED

 

Referenciák

Élmény Index Generator, Kérlek válszolj!

Cégalapítás Angliában webáruházzal angliai szerveren!